Vácon és Budapesten is várunk titeket

MelindaA-Események, A-Hírek

Ezen a héten több rendezvényen is találkozhattok velünk és szakértőinkkel, szokás szerint előadásokkal, beszélgetésekkel várunk titeket. Október 11-én kezdődik az Vácon a Születés hete a Madách Imre Művelődési Központban (Csányi László krt. 63.). Az október 14-ig tartó eseménysorozat programjait itt olvashatjátok. Október 14-én reggel kilenckor kezdődik a Női Egészség(ért) Nap – Merj kérdezni! című rendezvény a Central Médiacsoport székházában (Budapest … Read More

Vizsy Nóra, biológus – Géndiagnosztikai Központ

Kovács IldikóA-Események, A-Hírek

Vizsy Nóra vagyok, biológus. Az ELTE genetika szakirányán végeztem, és immár 4 éve az Istenhegyi Géndiagnosztikán dolgozom, mostanra már laborvezető biológusként.  Mindig tudtam, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni, ezért is választottam ezt az intézetet diplomamunkám megírásához. Munkám során azt tartom a legfontosabbnak, hogy minden páciensünk megkapja a megfelelő tájékoztatást, szolgáltatást. Igyekszünk minden tekintetben minőségi munkát végezni, és mindezt egy remek csapattal … Read More

A te hangodat ismerem – Hazay Tímea

Kovács IldikóA-Események, A-Hírek

A te hangodat ismerem” perinatális zenei program 2014 január elején indult a Semmelweis Egyetem I. Sz. (Bókay) Gyermekklinika koraszülött-újszülött intenzív osztályán dr. Szabó Miklós osztályvezető egyetemi docens hívására. A programban dolgozó kollégák olyan szakemberek, akik arra készültek fel, hogy kifejezetten a perinatális időszakban tudjanak segítséget nyújtani a családoknak az élő énekszóval és az élő hangszerjátékkal. Hazay Tímea a program vezetője … Read More

Miskovics-Kobza Zsuzsanna /Meső/ párkapcsolati mediátor, szülésfelkészítő, dúla, gyermekágyas segítő a Születés Hete országos rendezvénysorozat főszervezője

Kovács IldikóA-Események, A-Hírek

Szülésfelkészítőként, szüléskísérőként, gyermekágyas segítőként és párkapcsolati mediátorként segítem a kisbabás családokat. Holisztikus szemlélet, egyedi történetekre ráhangolódás, kitüntetett figyelem jellemzik munkámat, melyet egyénekkel, párokkal és teljes családokkal végzek. A babavárást megelőző időszakban, illetve a várandósság hónapjaiban segítek felkészülni a párkapcsolati, illetve a családszerkezeti változásokra is. Szülésfelkészítőimen mindig az anya illetve a szülőpár egyedi története a kiindulópont. Soha nem adok át kész … Read More

Csepely Tímea – Lelkemszottya, blogger is részt vesz

Kovács IldikóA-Események, A-Hírek

https://www.facebook.com/lelkemszottya/ http://lelkemszottya.cafeblog.hu/ Az  “Egy délután Érted és Értem” előadásain mint érintett veszek részt. Tavaly 21 hetes magzatomnál fejlődési rendellenességet találtak és a terhesség megszakítás mellett döntöttünk. Ennek a veszteségnek a fájdalmát 1 év alatt dolgoztam fel. Az egész folyamatot a Lelkem szottya blogban írtam le. Úgy éreztem az én történetem, ahogy azt megéltem, egy kicsit pozitívabb, reményt adóbb az átlagnál, … Read More

“Egy délután Érted és Értem” előadásai 3. rész

Kovács IldikóA-Események, A-Hírek

17.15 18.00 Szülés után… Végre megérkezett. Milyen érzés, amikor először kezünkben tarthatjuk gyermekünket? Mindenkinek jár az aranyóra. Beszélünk kicsit a kórházi tartózkodásról, a támogatásról, amit ott kaphatunk. Foglalkozunk az apai szerep kialakulásának folyamatával, támogatjuk a szülők és családtagok (testvérek, nagyszülők, állatok ) lelkigondozását. Kinek a szabályok követése ad biztonságot, kinek a az igény szerinti gondozás a legmegfelelőbb irány, egy a … Read More

“Egy délután Érted és Értem” előadásai 2. rész

Kovács IldikóA-Események, A-Hírek

16.30. 17.15       Nem jön a baba…. Mindenkiből lehet szülő. Hogy valósíthatod meg azt az álmot, hogy szülővé válj? Ilyenkor sok mindenen megyünk keresztül ebben a küzdelemben. Nehézség, lemondás, reménykedés és fájdalom után keressük a további utat, hogy megmaradjon a hitünk… Mindenkiből lehet szülő…  Bemutatunk néhány lehetséges utat. Beszélünk a veszteségről, az endometriozisról, az inzulinrezisztenciáról, lombik bébi programról, a genetikai hátterekről, … Read More

“Egy délután Érted és Értem” előadásai 1. rész

Kovács IldikóA-Események, Hírek

15.45. 16.30  Áldott állapot, milyen is a boldog várandósság? Kinek mikor érkezik el a pillanat, hogy beköltözik a szívébe, fejébe és a testébe egy új lélek. Minden másként történik és mindenki másként éli meg, ettől vagyunk egyediek, ahogy a gyermek is egyedi lényként érkezik a Földre. Egy közös pontunk biztosan van, boldogan szeretnénk készülni a találkozásra Vele. De Neked mik … Read More

Szeptember 9-én ismét találkozhatunk

Kovács IldikóA-Események, A-Hírek

Tematikus napot szerveztünk dél-budai családok számára 2017 szeptember 9. -én a Klauzál Művelődési Házban. Várunk mindenkit szeretettel https://www.facebook.com/events/1690936874274180/?fref=ts