Leila és Gábriel története –

Kovács IldikóA-Olvasói Levelek

2011-ben egy szép napon  észrevettem, hogy  5 élő gyermekem mellé születni fog még egy kis lény. Hogy megerősítsem érzésemet, elmentem a nőgyógyászhoz,  aki közölte: “Hölgyem Ön valóban terhes! “Kiugrottam a bőrömből szinte, hátha öt fiú mellé végre születne egy kislány nekünk.
– “GEMINI!!! ” Mondja az orvos” az mit jelent? ” kérdeztem riadtan -” Anyuka, azt hogy ketten vannak ” Azt gondoltam, hogy rosszul lát, de az idő csak telt és telt, mire felfogtam, hogy igaza van. Elérkezett a várva-várt tizenkettedik  heti ultrahang, feltünően nagyon sokáig ultrahangoztak, gyanús volt, sejtésem bejött….fél óra elteltével elmondták hogy az A magzat nyaki redője több mint 3mm. Down kór. Elmondta az orvos hogy az 1 sz klinikára kell mennem, s hogy hogyan fogják elvenni tőlem úgy hogy a B magzat ne sérüljön!  Azonnal nem fogadtak időpontot kellett kérjek. 2 hét múlva fogadtak ahol ezt mondták pontosan: “Kedves anyuka!
Az ikrek köszönik szépen nagyon jól vannak s egészségesek!” Ezert a magzatvíz-mintavetelt nem is ajánlották fel hiszen semmi nem indokolta!
Telt-múlt az idő, hatalmasra nőtt pocakomban kiderült, hogy kislány és kisfiú bujkál…. el nem tudom mondani milyen kitörő öröm volt számomra, hogy végre van egy kislányom ❤ A  31.heten gond lett, külső belső méhszáj nyitva…. be kórházba
1 órán keresztül ultrahangoztak, amikor is egy főorvos közölte, hogy át kell menni az I. sz. klinikára, mert vannak bajok, s ott korszerűen el tudják látni a koraszülott gyermekeim.  Az I. sz. klinikán ide oda küldözgettek, ultrahang, így vizsgálat, úgy vizsgálat,  egyszer csak nevem hallatán szülőszobában találtam magam,  azt sem tudtam miért….. mindent rám pakoltak…. valami eszeveszett félelem kapott el…. a szülészet rémálommá változott…  Jött egy orvos,  aki közölte, hogy császármetszést végeznek, ha nem akarom elveszíteni a babákat. Minden elolvasás nélkül aláírtam azonnal a papírokat, s már hipp hopp a műtőben voltunk!  2012. július 12-én megszülettek az ikrek  18.58 es 19.00  órakkor. Másnap délutánig azonban semmit nem tudtam róluk.  Mikor a koraszülött osztályra be lehetett menni, akkor alá kellett írnom egy kromoszóma vizsgálatot Leilánál, két hétig csak bejártam s csodáltam őket hogy mennyire picik s hogy mekkora élni akarás van bennük.

15. nap
Kerültek….kb félora elteltével a főorvos kérdezte az ápolókat, hogy a Leila papirjait kinyomtattátok? Féltem…. már éreztem hogy baj van.  Aztán megkaptam a papírt a Leila inkubátorjára.Arra emlékszem hogy nagyon nagyon sírtam….egyszerűen összedőlt a világ.  A doktornő csak mondta mondta…. s kérdezte hogy haza viszem e???? Mondom tessék???? Haza viszem e???, mondtam hogy természetesen igen!!!!!  2 napomba telt mire magamhoz tértem…..
Nekem, és úgy ahogyan sokakna,k választásunk sem volt. Félre ne értsék, nem bántam meg, de se fejlesztés, sem óvoda, teljesen elzárva a külvilágtól, szocializálodni sem tud!
A családba mindenki imádja s megtanított arra is hogy sok ,,MAS” ember él a világon!  Az élet nem igazságos, vagy … MÁSképpen

Oszd meg!